Támogatás célja
A program célja, hogy segítse azokat a kkv-kat, amelyek a jelenlegi gazdasági környezetben is képesek lehetnek kapacitásbővítésre, ha ehhez megfelelő támogatást kapnak. A támogatás célja emellett, hogy hosszabb távon is segítse a kkv-k alkalmazkodását a zöld és a digitális átállás okozta kihívásokhoz, és ezáltal hozzájáruljon ahhoz, hogy a létrejövő munkahelyek hosszabb távon is fenntarthatók legyenek.
A támogatás elsődleges célja, hogy a magyar munkavállalókat foglalkoztató hazai kis- és középvállalkozások is hozzájussanak azokhoz a támogatási forrásokhoz, amelyek lehetőséget biztosítanak versenyképességük javítására, foglalkoztatási képességük bővítésére.
A program célja a munkaerőintenzív gazdaságélénkítés ösztönzése a négy leghátrányosabb magyarországi régióban (Négy leghátrányosabb magyarországi régió: Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl) működő, jelen gazdasági körülmények között is növekedésre képes mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítésének támogatásán és a zöld és digitális átálláshoz való alkalmazkodás segítésén keresztül.
Támogatást igénylők köre
Támogatásban azon KKV-k részesülhetnek, amelyek:
- rendelkeznek legalább egy teljes (365 napot jelentő) beszámolóval lezárt üzleti évvel
- rendelkeznek legalább egy lezárt és a https://e-beszamolo.im.gov.hu/ oldalon elérhető beszámolóval
- Jogi forma szerint:
- kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok és non-profit gazdasági társaságok (113 – Korlátolt felelősségű társaság, 114 – Részvénytársaság,
- 116 – Közkereseti társaság, 117 – Betéti társaság, 226 – Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, 572 – 1 Nonprofit korlátolt felelősségű társaság, 573 – Nonprofit részvénytársaság, 575 – Nonprofit közkereseti társaság, 576 – Nonprofit betéti társaság)
- kettős könyvvitelt vezető egyéni cégek (228 – egyéni cég)
- szövetkezetek (12 Szövetkezetek és 151 Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek)
- az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt,
- a 651/2014/EU Bizottsági Rendelet I. Melléklete alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülnek;
Főbb kizáró okok
Nem nyújtható támogatás azon támogatást igénylő részére:
- Nem támogatható olyan vállalkozás, melynek foglalkoztatásbővítési megvalósítási helyszíne nem alkalmas a projekt megvalósítására.
- Nem támogatható, azaz nem adható ki támogatói okirat és nem folyósítható támogatás olyan vállalkozásnak, melynek köztartozása van.
- Nem támogatható olyan vállalkozás, amely 2023. október hónapot követően csökkentette a létszámát, kivéve az itt felsorolt, figyelmen kívül hagyható eseteket. A foglalkoztatottak számának nettó növekedése elvárás szempontjából figyelmen kívül kell hagyni azon álláshelyek megüresedését, amely önkéntes kilépés, a munkaképesség megváltozása, öregségi nyugdíjazás, önkéntes munkaidő-csökkentés vagy kötelességszegés miatti jogszerű elbocsátás, a 2012. évi I. törvény (Mt.) 78. § (1) bekezdés szerinti azonnali hatályú felmondással történik, illetve a közfoglalkoztatottak számát.
Támogatható tevékenységek köre
Az a KKV nyújthat be pályázatot, amely vállalja, hogy a négy leghátrányosabb magyarországi régióban (Négy leghátrányosabb magyarországi régió: Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl) bejegyzett székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén legfeljebb 10 fő 15-64 év közötti munkavállalóval bővíti a foglalkoztatottak számát úgy, hogy a GINOP Plusz-3.2.4-23 kódszámú KKV kapacitásbővítő támogatás Felhívás megjelenését megelőző hónap, azaz 2023. október hónap átlagos statisztikai állományi létszámához képest a vállalkozás által foglalkoztatottak száma nő.
Az új munkavállalók esetében elvárás, hogy olyan munkavállalók alkalmazásához igényelhető támogatás, akiknek a felvételt megelőző hónapban nem volt munkából származó jövedelme, kivéve az egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett alkalmi munkából származó jövedelmet.
Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke új munkavállalónként 6 hónapra a 30%-os önrész figyelembevételével összesen legfeljebb 2.467.920 Ft, mely az alábbi támogatási elemekből áll:
- a munkavállaló bérköltsége 6 hónapig (legfeljebb bruttó 400.000 Ft/fő/hó és az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó, 52.000 Ft/fő/hó 70 %-nak erejéig), valamint
- a bérköltségen túl annak legfeljebb 30%-ának (94.920 Ft/fő/hó) arányában megállapított támogatás új eszközbeszerzésre az új munkavállalók foglalkoztatásához, zöld és digitális átálláshoz, környezetvédelmi horizontális előírások teljesítéséhez kapcsolódóan új eszközök beszerzése, online marketing és felhőalapú üzleti szolgáltatásvásárlásra, valamint a zöld átálláshoz kapcsolódó horizontális tevékenység szolgáltatási költségeire és a továbbadott támogatással kapcsolatos nyilvánossági költségekre használható fel.
Bértámogatás:
- A KKV által benyújtott támogatási kérelemben egy adott új munkavállalóra vonatkozóan a 6 hónapra tervezett bruttó bérköltség, bérpótlék és szociális hozzájárulási adó összege, figyelembe véve a felső korlátot (br. 400.000 Ft/fő/hó + szocho*6hó*70%) és a 30% mértékű önrészt.
Kapacitásbővítéshez kapcsolódó egyéb költségek támogatása:
- bértámogatás * 0,3 / új munkavállaló
A támogatást igénylő vállalkozás a 2. pontban leírtaknak megfelelően az új munkavállalók bérköltségének legfeljebb 30%-a mértékéig támogatásban részesül a célcsoport foglalkoztatásához az új munkahely létrehozásához kapcsolódó alábbi költségek fedezetére:
- Eszközbeszerzés (új eszközök beszerzése az új munkavállalók foglalkoztatásához, zöld és digitális átálláshoz, környezetvédelmi horizontális előírások teljesítéséhez kapcsolódóan, – beleértve a szállítást, üzembe helyezést, betanítást, amely közvetlenül az eszközhöz kapcsolódik),
- Online marketing és felhőalapú üzleti szolgáltatásvásárláshoz kapcsolódó költségek,
- Zöld átálláshoz kapcsolódó horizontális tevékenység szolgáltatási költségei,
- Kötelező tájékoztatás és nyilvánosság
A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg:
A GINOP Plusz-3.2.4-23 kódszámú KKV kapacitásbővítő támogatás elnevezésű Felhívás keretében rendelkezésre álló forrás 4 500 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatás.
A támogatott vállalkozásoknak az alábbi kötelező vállalásokat kell teljesítenie:
- Az a KKV nyújthat be pályázatot, amely vállalja, hogy a négy leghátrányosabb helyzetű magyarországi régióban működő, bejegyzett székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén legalább 1 fő (15-64 év közötti) munkavállalóval bővíti a foglalkoztatottak számát úgy, hogy annak 2023. október havi átlagos statisztikai állományi létszámához képest a vállalkozás által foglalkoztatottak számának nettó növekedését kell eredményeznie.
- Olyan új munkavállaló alkalmazásához igényelhető támogatás, akinek a felvételt megelőző hónapban nem volt munkából származó jövedelme, kivéve az egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett alkalmi munkából származó jövedelmet. A feltételnek való megfelelést az OFA Nonprofit Kft. az elszámolás során ellenőrzi.
- Támogatás minimum 1 fő, maximum 10 fő foglalkoztatásához igényelhető.
- Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke új munkavállalónkként 2 467 920 Ft.
- Támogatható a munkavállaló bérköltsége 6 hónapig (bruttó 400.000 Ft/fő/hó és az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó), valamint a bérköltség 30%-át kitevő mértékig eszközbeszerzésre, a digitális átállás ösztönzése érdekében online marketing és felhőalapú üzleti szolgáltatásvásárlásra, valamint a zöld átálláshoz kapcsolódó horizontális tevékenység szolgáltatási költségeire és nyilvánossági költségekre használható fel.
- Új munkavállalók vonatkozásában a KKV-nek a támogatott foglalkoztatást követő tovább foglalkoztatási kötelezettsége van. A támogatott foglalkoztatás ideje 6 hónap, a nem támogatott tovább foglalkoztatási kötelezettség ideje 4 hónap.
- A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a nem támogatott tovább foglalkoztatási időszakban a munkavállaló munkaideje nem csökken, valamint a bruttó bére nem csökken a támogatás keretében folyósított bérköltség alá.
- A támogatott vállalkozásnak legkésőbb a támogatói okirat kiadását követő 90. napon belül igazolnia kell a teljes létszámnövekedést.
A támogatást igénylő vállalkozásnak a támogatási kérelemben be kell mutatnia, hogy milyen kihívást jelent a kettős átálláshoz (zöld – és digitális átállás) való alkalmazkodás és a projekt hogyan segít ebben.
Kötelezően megvalósítandó környezetvédelmi tevékenység (1 elem választandó)
- HTK02 A kerékpáros közlekedés ösztönzése
- HTK06 Részvétel fenntarthatósági képzésen
- HTK11 Zöld közbeszerzés
- HTK13 Környezetvédelmi szemléletformáló akciók a projektben
- HTK15 Szelektív hulladékgyűjtés bevezetése
Továbbá
- A támogatott vállalkozásnak vállalnia kell, hogy regisztrál a köztartozásmentes adózói adatbázisba. A támogatói okirat kibocsátásának és a támogatás kifizetésének feltétele, hogy a támogatást igénylő szerepeljen a köztartozásmentes adózói adatbázisban.
- A támogatott vállalkozásnak vállalnia kell, hogy az üres álláshelyeit az állami foglalkoztatási szerv felé bejelenti.
- A támogatott vállalkozásnak a működési tevékenységéhez szükséges megfelelő hatósági engedélyekkel rendelkeznie kell. A támogatott vállalkozás adatszolgáltatási kötelezettséggel rendelkezik a vállalt foglalkoztatás és fejlesztések alakulására vonatkozóan.
- A támogatott vállalkozásnak vállalni kell, hogy a támogatás összegének legalább 30%-át önrészként, állami támogatástól mentes saját forrásból biztosítja.
Projekt területi korlátozása:
A támogatást igénylő székhelye/telephelye/fióktelepe Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl régióban működik.
A megvalósulási helyszínnek a támogatási kérelem benyújtásáig kell bejegyzésre kerülnie, a támogatási kérelem benyújtásának időpontjától per- és igénymentesnek kell lennie (kivéve, ha a vállalkozás az igény jogosultja), továbbá alkalmasnak kell lennie a projekt megvalósítására. Bérelt telephely esetén határozatlan idejű, vagy legalább a tovább foglalkoztatási időszak végéig szóló bérleti szerződéssel kell a vállalkozásnak rendelkeznie. A megvalósulási helyszín akkor tekinthető alkalmasnak, ha a projekt tárgyát képező tevékenységek elvégezhetők a helyszínen, a projekt megvalósításhoz biztosított a megfelelő infrastruktúra.
A kiválasztás során előnyben kell részesíteni azon vállalkozásokat, amelyek a szabad vállalkozási zónába eső településen valósítanak meg a projektjük keretében beruházást a szabad vállalkozási zónák létrehozásának és működésének, valamint a kedvezmények igénybevételének szabályairól szóló 27/2013. (II. 12.) Korm. rendelet alapján.
A támogatott vállalkozás költségei elszámolhatóságának kezdete és vége:
A költségek elszámolhatóságának kezdete a projekt megkezdésének napja, vagyis az új munkavállaló foglalkoztatásának megkezdésének napja:
- legkorábban a támogatási kérelem benyújtását követő nap,
- legkésőbb a támogatói okirat kiadását követő 90. nap (azzal a feltétellel, hogy a megvalósítási időszaknak (a foglalkoztatási és a tovább foglalkoztatási időszaknak együtt) 2025. április 30-ig le kell zárulni.
A költségek elszámolhatóságának végső időpontja: a foglalkoztatás fenntartására vonatkozó kötelezettség lezárultát követő 30.nap, de legkésőbb 2025. május 31.
Állami támogatási kategória:
A GINOP Plusz-3.2.4-23 Felhívás keretében a kapacitásbővítéshez kapcsolódó (továbbadott) támogatás az SA.107379 számú, valamint az azt módosító európai bizottsági határozatokban foglaltakkal összhangban „Az állami támogatásokra vonatkozó, az Ukrajna elleni orosz agresszióval összefüggésben a gazdaság támogatását célzó ideiglenes válság- és átállási keret” című, a 2023. március 17-i, 2023/C 101/03. számú európai bizottsági közlemény (a továbbiakban: európai bizottsági közlemény) 2.1 szakasza alapján válságtámogatásként nyújtható, amennyiben a támogatást igénylő vállalkozás lenyilatkozza, hogy működését érinti az orosz agresszió okozta gazdasági válság.
Támogatási kérelmek benyújtása határideje:
A támogatási kérelmet legkésőbb 2024. január 31-ig lehet, azzal a feltétellel, hogy a megvalósítási időszaknak (a foglalkoztatási és a tovább foglalkoztatási időszaknak együtt) 2025. április 30-ig le kell zárulni.
A támogatási kérelem benyújtása
Támogatási kérelmet benyújtani a kezdő időponttól kizárólag postai úton lehetséges. A benyújtási határidőnél a postára adás dátuma a mérvadó.
A támogatási kérelmet géppel írott, áttekinthető formában, összefűzve, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva, 1 eredeti példányban, magyar nyelven, kizárólag az előírt támogatási kérelem adatlap kitöltésével kell elkészíteni és benyújtani. A támogatási kérelemhez csatolni kell az előírt nyilatkozatokat és dokumentumokat. A kötelezően kitöltendő adatlapok, nyilatkozatok formája, adattartalma nem változtatható meg. A kérelmet a cégjegyzésre/törvényes képviseletre jogosult személynek kell aláírnia és a szervezet bélyegzőjével ellátni. A benyújtott támogatási kérelem és valamennyi melléklet minden oldalát az aláírónak szignózni is szükséges.
Amennyiben a pályázati lehetőség felkeltette érdeklődését kérem, hogy a további részletes információkért vegye fel velünk a kapcsolatot a “kapcsolat” menüpontban található űrlap kitöltésével!